HU

Foglalás és árkalkuláció
Főoldal / Lotus Retro / 2024 - XVII. Lotus Retro

Egy hely Hévízen, ahol minden pillanat Rólam szól.

2024 - XVII. Lotus Retro


Vannak az év során olyan események, amelyeket visszatérően várnak a veterán járművesek. Köszönhető mindez általában a gyönyörű, jól megközelíthető helyszínnek, a nagyszerű rendezésnek, a jó programoknak.

Ilyen volt immár tizenhetedik alkalommal, június 8-9.-én Hévízen a Lotus Therme szállodában a Lotus Retro Kiállítás és Szépségverseny. A mezőny évről évre visszatérő vendégekből és a rendezvény jó hírnevének köszönhetően új jelentkezőkből tevődött össze ez alkalommal is, akik szebbnél-szebb járműcsodákat hoztak versenyeztetni és kiállítani.

A vasárnapi közönségnapon pedig minden érdeklődő megcsodálhatja a veterán autókat és napjaink luxusautóit.

A program már szombaton kezdődött, idén már a harmadik alkalommal megtartott tájékozósási és túraversennyel. Ez a programpont a sok éven keresztül ugyancsak szombat délután megtartott felvonulást váltotta fel, minden résztvevő megelégedésére.
A rendezők nem véletlenül nevezik tájékozódási és jókedv csináló versenynek, vagy inkább játéknak, mert a cél nem első sorban a versengés, hanem egyfajta közösség kovácsoló céllal is a járművek mozgatása, menet közben történő bemutatása, a tulajdonosaiknak pedig egy kis tájékozódási próba, kiegészítve némi szellemi vetélkedővel.
A szervezők a percenként induló versenyzőknek az indulás előtt átadtak egy városi térképet, amelyen tájékozódási pontok voltak megjelölve és ha sikeresen megtalálták az adott pontot, egy ahhoz kapcsolódó kérdésre kellett válaszolni. Ennek alapján lehetett pontokat gyűjteni, amely kiegészült egy tíz pontos KRESZ kérdéssorral és ugyancsak tíz járműtörténeti kérdéssel. Ez utóbbiak komoly fejtörést okoztak a résztvevőknek, hiszen a XX. század első felének autóverseny történetéből merítették a kérdéseket a szervezők és bizony jó néhány kérdés volt, ahol inkább tippeltek a sofőrök és a mitfahrerek.
Annak ellenére, hogy maximális pontszámot a harmincöt versenyzőből senki sem ért el, sőt még csak meg sem közelítették azt, mindenki széles mosollyal érkezett a célba, egyértelmű sikert aratott ezúttal is a vetélkedő.

Vasárnap pedig már valóban a szépségé volt a főszerep, reggel felsorakoztak a kiállításra a járművek a szálloda gyönyörű ősfás parkjában és várták a zsűrit, valamint a kiváncsiskodók sokaságát.
Közel száz jármű nevezett a szépségversenyre, volt MG TF, Ferrari, Alfa Romeo GTV és Spider, több különleges BMW, Mercedesek hosszú sora és még sorolhatnánk. Az elegáns megjelenésű Rolls Royce Silver Shadow, és egy amerikai Cadillac DeVille Convertible ugyanúgy díjat nyert a kategóriájában, mint a puritánabb megjelenésű, de sokak szemében nosztalgikus vágyakat ébresztő Zsiguli 1200 Combi, ez utóbbi a legjobb állapotban megőrzött jármű díját hódította el, méltán.

A fiatalabb évjáratok is képviseltethették magukat, a 20 éves kort meghaladó, de még veteránnak nem nevezhető autók, vagyis a youngtimerek  közül mindenképpen ki kell emelni a BMW Z8-as, amelyből csak egy-két darab létezik Magyarországon, ami nem is csoda, hiszen a BMW 2000 és 2003 között alig három éven át gyártotta és mindössze 5703 db-t adott ki belőle. A filmrajongók „A világ nem elég” című James Bond filmben láthatták először az egyébként ugyancsak legendás, 1955 és 1959 között gyártott BMW 507-es utánérzeteként gyárott kocsit.
Ugyancsak különlegességként kell megemlíteni a Mercedesek közül a 190 E 2.5 EVO I-est, ez is csupán egy ötszáz darabos széria, a DTM, azaz a Deutsche Tourenwagen- Meisterschaft versenyeire készített versenyautó utcai változata, s ebből az ötszáz darabból egy makulátlan példány itt volt Hévízen!

Összességében rendezőknek, járműtulajdonosoknak és a nagyközönségnek egyaránt sikeres és élményekben gazdag két nap volt a Hévízi Lotus Retro 2024-es eseménysora és már most javasoljuk minden veteránjármű rajongónak, hogy 2025 június első felében figyeljék az eseménynaptárt, mert ismét érdemes lesz ellátogatni Hévízre.

Az összefoglalót készítette: Néveri István

Kapcsolatfelvétel: retro@lotustherme.net

Hírlevél


Csatlakozzon a Lotus Therme Hotel & Spa exkluzív klubjába, jusson hozzá az elsők között egyedi kedvezményeinkhez.