2012

Ajánlatkérés és foglalás

 Nem foglalható napok
A legjobb árakat nálunk találja
Foglaljon közvetlenül oldalunkon egyedi ajánlatokkal várjuk

VII. Lotus Retro


A szervező szemével:

Ahogy közeledett április 21—e, érezhetően fokozódott az izgalom és a kíváncsiság a kollégáimban és bennem. Több hónapos szervezés, rengeteg jelentkezési lap és még több fénykép jelezte, lassan eljön az idő, lassan megérkeznek személyesen is a résztvevők. Majd 19-én Többeket már mondhatni baráti üdvözlettel fogadtam, hisz ez már nem az első találkozásunk. A szálloda halljában felállított regisztrációs pultnál egy rövid egyeztetést követően délutánra elkészültek az adatlapok, mind az ötven. Nem sokkal délután 3 óra előtt felbőgtek a motorok és rendőri felvezetéssel elindult a korzó. A program már hagyománnyá nőtte ki magát, hiszen a helyi lakosok a korzó útvonalát követve állnak sorfalat, hogy az első sorból csodálhassák meg azt, ahogy az autó ritkaság életre kel.


Idén első alkalommal került megrendezésre házi vetélkedőnk, az 1/100-as ügyességi verseny, melyre örömmel vállalkoztak a résztvevők, hiszen itt nem a gyorsaság volt lényeges, hanem a pontosság. Nagy örömömre – és sok úriember meglepetésére - egy hölgy résztvevőnk teljesítette a feladatot a legügyesebben.


A szálloda parkját szép számban tarkították a szebbnél szebb veteránautók és persze luxusautókban sem volt hiány. Már pénteken megérkezett egyenesen Csehországból az új NISSAN Leaf. Első métereit a trélerről legurulva, hangtalanul tette meg nálunk az elektromos autó, melyet a követtek a BMW, Citroen, Hyundai, Jaguar, Kia, Land Rover, Opel, Peugeot, Renault és Toyota modellek is. A hangsúly idén az alternatív illetve elektromos hajtású járművekre helyeződött, így vált teljessé a rendezvény, melyen képviselte magát a múlt, a jelen és a jövő is.

A közönségnap reggelén már 9 órára benépesedett a park, ahol természetesen az autóké volt a főszerep. A jó hangulatról retro zene, grill sátor, tesztvezetések és sok-sok gyermekprogram gondoskodott. Igazi majálisi hangulat kerekedett.

A vasárnapi nap fénypontjaként elérkezett a díjkiosztó, ahol a csodaszép autók tulajdonosai méltó keretek között kivonulhattak a közönség elé és átvehették a díjat, amivel a szakmai zsűri elismerte azt a hobbit, amelybe annyi időt és energiát fektettek a résztvevők…


…és a végeredmény:


A legszebb autó 1919-ig: Opel Torpedo (1911)

A legszebb autó 1920 – 1931 –ig: Nash Special Six (1926)

A legszebb autó 1932 – 1946 –ig: Citroën Traction 11BL (1937)

A legszebb autó 1947 – 1961 –ig: Messerschmitt Kabinenroller KR 200 (1960)

A legszebb autó 1962 – 1971 –ig: Mercedes Benz 250 SL (1968)

A legszebb autó 1972 – 1982 –ig: Škoda S100 L (1973)

A legszebb eredeti állapotú autó: Mercedes – Benz 320 Cabrio B (1942)

A legszebb enteriőr: Mercedes – Benz 170D (1949)

A legszebb német autó: Mercedes – Benz 170DS (1953)

A legszebb olasz autó: Alfa Romeo Spider Veloce (1980)

A legszebb francia autó: Renault Monaquattre (1931)

A legszebb angol autó: Jaguar XK 150 (1958)

A legszebb ázsiai autó: Nissan 280 ZX (1979)

A legszebb amerikai autó: Ford Mustang GT (1968)

A legszebb nyitott autó: Amphicar 770 (1964)

A legszebb hűtőmaszk: Hudson Hornet Club Coupe (1951)

A legszebb sárvédő: Jaguar MK V (1949)

A legszebb szocialista autó: Volga M21 (1959)


Lotus Therme különdíj: Ford Mustang GT cabrio (1966)

Vulcanet különdíj: DAF 44 (1969)

MAVAMSZ különdíj: Citroën Traction (1956)

A Best of Show kategória győztese pedig, aki a legjobban elnyerte a látogatók tetszését a hófehér Excalibur Phaeton (1974) lett.