HU

Foglalás és árkalkuláció
Főoldal / Lotus Retro / 2008 - III. Lotus Retro

Egy hely Hévízen, ahol minden pillanat Rólam szól.

2008 - III. Lotus Retro


A gyűjtők a 2008-as évben sem tétlenkedtek: olyan különleges tárlatot sikerült összehozniuk, mely minden eddiginél több, közel 2500 látogatót vonzott.

A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a rendezvény „színesítésére” hiszen a már jól megszokott szépségverseny és tesztvezetés mellett rengeteg kiállítóval sikerült színesíteni az eseményt. A program egyik újdonsága a helyi és környékbeli iskolák körében meghirdetett rajzverseny, ill. a gyermekbarát programok voltak. A felnőttek számára igazi csemegének számított a legújabb Mercedes SL500 modell premierje, melyre a rendezvény ideje alatt került sor.

A zsűrinek évről-évre nehezebb dolga akadt az autók bírálatakor, hiszen a különleges darabok mellett rengeteg olyan modell is fellelhető volt, melyhez egyedi és megismételhetetlen modelltörténetek kötődnek, íme néhány példa:

  • Mercedes 500 Nürnburg 1933-ból, mely a korabeli autóépítés csúcsa volt, a legszebb 1955-ig gyártott autó díját és a legszebb fakerekes autó díját is hazavihette;
  • Rolls Royce Golf Salon 1935-ből, az angol királyi család orvosának autója volt.
  • Volga M 21A 1958-ból, mely valaha Trockij unokáját is szolgálta;
  • Austin 12 1937-ből, mely típust a Scotland Yard felügyelői is használták és a legszebb angol autó díját nyerte el;
  • Adler Junior 1936-ból, rengeteg filmforgatáson vett részt, köztük a Sorstalanság c. filmben is szerepelt.

Hírlevél


Csatlakozzon a Lotus Therme Hotel & Spa exkluzív klubjába, jusson hozzá az elsők között egyedi kedvezményeinkhez.